|
A szombati napon az újonc és serdülő versenyzők mérhették össze tudásukat. 22 szakosztály
képviseltette magát, több mint 100 utánpótlás korú versenyzővel. A kupaverseny második napján 40
szakosztály körülbelül 150 sportolója indult el.
A versenyen a megyei szintű versenyzőktől a stabil NBI-es játékosokig képviseltették magukat a
magyar asztaliteniszezők. Akik azonban nem tudtak eljönni, élő egész napos internetes közvetítés
mellett értesülhettek a vasárnapi versenynap történéséről.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Molnár Jani bácsink 40 éves munkáját kellőképpen megköszönhettük a
vasárnapi megnyitó ünnepségén, hisz országos kitüntetést adott át neki Juhos József, a Magyar
Asztalitenisz Szövetség technikai igazgatója, megyei kitüntetéssel jutalmazta őt a Pest Megyei
Asztalitenisz Szövetség is, és számos sportbarát is tiszteletét fejezte ki.
A megnyitón jelen volt Dr. Lugosi Mária Oktatási és Sportbizottsági elnökasszony, Varga István
sportegyesületi elnök, a versenyt pedig Szlahó Csaba polgármester út nyitotta meg.
Az utóbbi jó pár évben az országban sehol sem tudtak ekkora részvételi aránnyal asztalitenisz versenyt
szervezni. Büszkék vagyunk, hogy ez most Vecsésen, szakosztályunknak sikerült!
Köszönjük Vecsés Város Önkormányzatának, a Pest Megyei Önkormányzatnak, a Pest Megyei Asztalitenisz
Szövetségnek a versenyszervezéshez nyújtott anyagi támogatást!
Köszönjük a Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium vezetésének és iskolagondnokságának a segítséget
a technikai lebonyolításhoz!
Köszönjük a Kovi-Ker 96' Bt-nek az idei két napra felajánlott közel fél tonna káposztát, amely sok-sok
éve a verseny névjegye már!
És nem utolsó sorban köszönetet mondunk mindenkinek, aki segített abban, hogy ennek a versenynek idén
is híre menjen, és ilyen sikeres lehessen!
Minden résztvevőnek gratulálunk az eredményéhez!
|